Magyarországnak is jó hír: a Daimler szerint feltámadt a kínai autóimport
Bizakodóak a Mercedes anyavállalatánál a kínai eladások miatt.
Bizakodóak a Mercedes anyavállalatánál a kínai eladások miatt.
A külföldre szállított termékeknek március vége óta kínai engedélyt is kellett szerezniük, erre immár nincs szükség, ha az adott terméknek a célországban van engedélye.
Szétzilálta a friss élelmiszerek piacát a koronavírus-járvány Németországban, egyes termékek ára meredeken emelkedik, másoké zuhan - mutatta ki egy felmérés.
Az emberek szabad mozgását olyan gyorsan helyre kell állítani, amilyen gyorsan csak lehet, de maximális óvatosság mellett. Ugyanis egyetlen járványgóccá váló turisztikai helyszínről rengeteg országba szétterjedhet a vírus.
Nem bizonyított, hogy a koronavírus-betegséget ne kaphatnák el újra olyanok, akik egyszer már átestek rajta, az immunitást igazoló dokumentum bevezetése ezért akár a járvány gyorsabb terjedéséhez is hozzájárulhatna.
A KSH már a járvány alatti munkaerőpiaci adatokat fog közölni, illetve még a járvány előtti kereseti adatokat. A Monetáris Tanács kamatdöntő ülést tart, de újabb beavatkozásra nem érdemes számítani.
50 darab 50 ezer forintos és 25 darab 100 ezer forintos állampapír-utalványt sorsolnak ki azok között, akik június 30-ig online, az Ügyfélkapun keresztül nyitnak értékpapírszámlát az államkincstárnál.
Senki sem tudja még, mekkora visszaesést okozhat a koronavírus-járvány, ám több ország már az intézkedések lazítását vagy legalábbis ennek szándékát jelenti be. Magyarországon is több fegyverrel harcol a kormány, amihez az EU is próbál segítséget adni, ám ennek módja még nem világos. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Minimum négy ponton sérti az Alkotmányt a gödi különleges gazdasági övezet kijelöléséről szóló rendelet Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint, aki ezért az ombudsmanhoz fordult.
Teljes a leállás az utazási irodáknál, a gyengébb cégek egy-két hónapig bírják, az erősebbek pedig szeptemberig képesek kitartani. Az irodák igyekeznek megtartani az alkalmazottakat, ám ez csak a munkaidő és a -bérek csökkentésével sikerülhet, közben pedig kezelni kell a pénzüket azonnal visszakövetelő ügyfeleket és a nehezen fizető légitársaságokat – mondta a HVG-nek Horváth Balázs, az egyik legnagyobb üzleti utaztatással foglalkozó utazási iroda, a Weco-Travel ügyvezetője. Szerinte a válság utáni talpra állás lassú és részleges lesz.
A települések kétharmadánál konkrétan likviditási problémát okoz a gépjárműadó elvonása, amit a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv részeként rendelt el, de a járvány úgy általában is teljesen átírta a helyi irányítás feladatait, a finanszírozás átalakításáról azonban egyelőre nincs szó. Hiába írt levelet a TÖOSZ Pintér Sándornak, péntekig várták a választ, de az nem érkezett meg.
A kiskereskedelem majd a felére zuhant a járvány miatt, de az is kérdéses, hogy mely termékek fognak eljutni az exportpiacokra. Nincs kizárva, hogy 4,5 százalékos lesz a visszaesés.
A koronavírus-fertőzés miatt teszteltek viszonylag alacsony, átlagosan tíz százalék alatti számánál mutatták ki eddig a SARS-CoV-2 vírus jelenlétét a nyugat-balkáni országokban.
Nagyon régi, nagyon szokatlan tervvel állt elő Soros György az EU megsegítésére. Az örökjáradék-kötvények gondolatát még szerinte is szoknia kell a piacnak, annyira ritkán használják. A javaslat ahhoz eléggé bonyolult, hogy minden politikus a maga szájíze szerint magyarázhassa, miről szól, pedig ha alaposan megnézzük a részleteket, kiderül, hogy még jól is járhatna vele Európa – már ha néhány tagállam ellenállásán nem bukna el a terv.
Munkanélküli-segélyt, állami támogatást, elbocsátási tilalmat követel a párt.
Az autóipari megrendelések csökkenése miatt kezdenek leépítésbe.
Az Európai Unió tagállamai 154 milliárd euróért importáltak ruhadarabokat 2019-ben: ennek több mint felét az EU-n kívülről.
Nagy különbségek voltak az uniós országok közt a járvány előtt abban, hogy a foglalkoztatottak közt hányan dolgoztak otthonról.
A legtöbben a családjuk miatt érkeztek haza.